Bíztál már meg úgy valakibe, hogy elmondtad a legféltettebb titkaidat? Mert én igen. Ígérte, hogy ő mindig ott lesz melletted? Mert nekem igen. És hagyott már ott, amikor talán a legjobban szükséged lett volna rá? Mert engem igen. Akkor már tudod hogy, kibaszottul szar érzés tud lenni és minden erőddel azon vagy hogy meggyűlöld mert így könnyebb túl lépni rajta. Nem akarsz vele beszélgetni és találkozni, de egy gyenge pillanatodba félre tennéd a sértettség érzését vele szemben és elfelejtve azt, hogy nem is egyszer könnyes szemekkel hajtottad álomra fejedet és felkeresnéd. Nos ezért nagy szívás közel engedni magadhoz az embereket. Sokat gondolkodtam rajta hogy miért ilyen az ember. Miért nem képes csak úgy elengedni a másikat? Nos számomra a válasz elég egyszerű. Mert mi emberek tipikusan a múltba élünk. szeretjük a meg szokott kényelmes életünket élni, így nem érhet nagy csalódás. De ez nem így megy. SEMMISEM TART ÖRÖKKÉ. Hányszor hallottam már ezt a mondatot, megszámolni sem tudom. Mégis, számos csalódás az életem során, nem tudott megtanítani a mondat jelentőségére. Kivéve a „Kedves barátom”. Hogy hálás vagyok neki ezért? A nagy francokat. Boldogok a tudatlanok elvét vallva inkább kihagytam volna ezt a tapasztalat. De nem tudok mit csinálni, nincs rajtam delet gomb (vagy nem tudok róla), a barátságokon viszont van eddig és eddig barátok szavatosság, csak úgy el van rejtve, hogy eddig még nem sikerült rábukkannom. Csak egy szép napon rádöbbensz: Ennyi volt. Ha viszont túl akarod élni ezt az időszakot elmondom a titkomat: csapd be magadat és mindaddig mondogasd magadnak, hogy már nem érdekel, túlléptem rajta, nem akarok vele többé beszélni és ehhez hasonlók, míg egy szép napon el is hiszed.