Néha így alakul...

Az egyik nagy hibánk hogy nehezen engedjük el szeretteinket. Ezzel nem is lenne gond csak hogy az emberek folyton változnak és néha úgy alakul hogy feleslegessé válunk. Persze megpróbálhatunk harcolni ellene, de értelme nem sok van.... Ez szívás, de az így szerzett sebek elöbb utóbb begyógyulnak.

Megváltoztál  nincs mit tenni.

Régen jó volt, de ezt abba kell hagyni.

üres ígéretek, hazugságok,

elmegyek mert így lesz a legjobb

"Időközben énis felnőttem"

Kis gyerek szemmel néztem a világra, mindenkiben csak a jót láttam. De az emberek körülöttem felnőttek. Súlyos szavakkal bántották,kibeszélték és manipulálták egymást. De nem tudtam megérteni miért?
Emlékszem mikor át kerültem középiskolába senkit sem ismertem. Tele voltam reménnyel izgalommal az új hely és új emberek iránt. Aztán hamar kiábrándultam mindenből és mindenkiből.
Az osztályban nem voltak barátaim. Egyszerűen undorítónak tartottam a kétszínűségüket mit ők képviseltek.
Csak ültem a padba, fülhallgatóval a fülembe és max hangerőn hallgattam a kedvenc számaimat (a zene volt az úgy mond mentsváram). Nem akartam ott lenni, beszélni velük mert nem láttam értelmét olyanokra pazarolni az időmet akik úgysem értenek meg.
Erősnek kellett látszanom, nem akartam célpont lenni. De mondjak valamit? Belülről teljesen össze törtem. Sokszor a sírás határán jártam s ez járt a fejembe: "legalább otthonig bírd ki te ostoba". Ekkor értettem meg milyen érzés is egyedül lenni.(Azelőtt nem is tudom de valahogy elviselhetőbbnek gondoltam.)
Féltem, sőt rettegtem hogy egyszer végleg egyedül maradok, mert akkor tényleg össze törnék.
Sokat gondolkodtam rajta hogy vajon miért is viselkednek így az emberek. S arra a következtetésre jutottam hogy ők még talán nálam is jobban meg vannak rémülve. Bántják a gyengébbet hogy erősebbek legyenek. Kibeszélik egymást mert ettől tökéletesnek hiszik magukat. Manipulálnak hogy a felsőbb rendűségüket bizonyítsák.
A kezdetek kezdetén nem értettem miért is érdemeltem ezt a bánásmódot hisz én soha sem akartam senkinek semmi rosszat és mind a mai napig vallom is ezt az elvet. De valahol még is megváltoztam. Időközben én is felnőttem. A naiv szemléleti módot felváltotta racionális ( időnként narcisztikus) gondolkodás. Meg tanultam ha érvényesülni akarsz az életben, igen is hallatnod kell a hangodat, elmondani a véleményedet. Bármilyen körülmények közt erősnek lenni hisz minden múló állapot. Az élet tele van hullám hegyekkel és völgyekkel amiken gyenge elbukik de az erős tanul.

Fiatalon, szabadon

Csodás dolog fiatalnak lenni. Ez az az élet szakasz amikor semmiért és senkiért nem felelsz. Különösebb következmények nélkül örülhetsz meg és szerezheted meg azokat a tapasztalatokat amik aztán a későbbi életed során az iránytűd lesz.

Az érzés mikor kábult állapotban borral a kezedben, egymás után szívod a cigarettát és legjobb barátod oldalán sétálsz az éjszakába. Annyira  boldog vagy, minden nyomasztó dolog hírtelen semmisé válik, akkor érzed magadat igazán szabadnak. Beragyogjátok, a tánc parkettet, olyan mintha minden megtörténhet, együtt sírtok nevettek és bele keveredtek minden féle örültségbe, a fiúk meg csak sorba jönnek. Egy éjszaka alatt szerelmes leszel. De felkel a nap a bulinak vége és kiábrándulsz, minden féle szívfájdalom nélkül.

Mikor haza fele sétálsz egy kicsit szomorú leszel hisz egyszer ennek az időszaknak is vége lesz. A bulik emléke megfakul, a barátság megszakad, még akkor is ha esküt tesztek hogy örökké. Az érzés viszont megmarad és visszagondolva semmit sem bántál meg.

Két féle ember létezik.

Két féle ember létezik. A reménytelen romantikusok és a realisták. A reménytelen romantikusok, ha meglát egy csini pofit úgy gondolja az isten azért teremtett hogy együtt legyenek, csak hogy isten nem létezik. A realisták pedig besorolják egy saktujába a többi mellé. Ők azok akik bátran élik az életüket. Nem gátolja őket a cslódástól való félelem hiszen az élet túl rövid. Ne hagyd hogy csak úgy elmenjen melletted!!!

Bíztál már meg úgy valakibe, hogy elmondtad a legféltettebb titkaidat? Mert én igen. Ígérte, hogy ő mindig ott lesz melletted? Mert nekem igen. És hagyott már ott, amikor talán a legjobban szükséged lett volna rá? Mert engem igen. Akkor már tudod hogy, kibaszottul szar érzés tud lenni és minden erőddel azon vagy hogy meggyűlöld mert így könnyebb túl lépni rajta. Nem akarsz vele beszélgetni és találkozni, de egy gyenge pillanatodba félre tennéd a sértettség érzését vele szemben és elfelejtve azt, hogy nem is egyszer könnyes szemekkel hajtottad álomra fejedet és felkeresnéd. Nos ezért nagy szívás közel engedni magadhoz az embereket. Sokat gondolkodtam rajta hogy miért ilyen az ember. Miért nem képes csak úgy elengedni a másikat? Nos számomra a válasz elég egyszerű. Mert mi emberek tipikusan a múltba élünk. szeretjük a meg szokott kényelmes életünket élni, így nem érhet nagy csalódás. De ez nem így megy. SEMMISEM TART ÖRÖKKÉ. Hányszor hallottam már ezt a mondatot, megszámolni sem tudom. Mégis, számos csalódás az életem során, nem tudott megtanítani a mondat jelentőségére. Kivéve a „Kedves barátom”. Hogy hálás vagyok neki ezért? A nagy francokat. Boldogok a tudatlanok elvét vallva inkább kihagytam volna ezt a tapasztalat. De nem tudok mit csinálni, nincs rajtam delet gomb (vagy nem tudok róla), a barátságokon viszont van eddig és eddig barátok szavatosság, csak úgy el van rejtve, hogy eddig még nem sikerült rábukkannom. Csak egy szép napon rádöbbensz: Ennyi volt. Ha viszont túl akarod élni ezt az időszakot elmondom a titkomat: csapd be magadat és mindaddig mondogasd magadnak, hogy már nem érdekel, túlléptem rajta, nem akarok vele többé beszélni és ehhez hasonlók, míg egy szép napon el is hiszed.